Váltás

Ez a blog - címének megfelelően - a PKU Egyesület lehetőségeiről szól. Szól azokról a lehetőségekről, amiket az egyesület kiaknázhat. Szól azokról a lehetőségekről, amiket az egyesület kiaknázott. És szól azokról a lehetőségekről, amiket elpuskázott.

Abban például, hogy 2010. elején az egyesület megalkotott egy adminisztrátori állást, nagyon sok lehetőség volt. Személy szerint abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy e lehetőségek kiaknázását egészen közelről nézhettem (sőt asszisztálhattam) végig, hiszen az adminisztrátori munkakört kedves párom, Ildikó kapta meg. Sosem felejtem el az első komolyabb teendőjét, a 2010. évi tagsági adatlapok kiküldésének előestéjét, amikor is nem kevesebb, mint 820 postai levél lepte el az ágyunkat, ugyanis Ildikó ott ült neki borítékolni. Én csak csendben berzenkedtem, hogy ezt az internet-korszak idején valóban így kell csinálni?!

- Miért nem mennek ki ezek a levelek elektronikus formában? - kérdeztem Ildikót.

- Mert nincs hozzá webes felület és nincsenek e-mail címek - kaptam a gyors választ.

Mondta mindezt nekem, mint a férjének, és mint webprogramozónak, akinek akkoriban voltaképpen még semmi köze nem volt a PKU egyesülethez, és ha őszinte akarok lenni, nem is igazán akartam én egyesületi dolgokkal foglalkozni. Úgy voltam vele, ez a párom lelkesedése, csinálja, ha bevállalta.

Aztán néhány héttel később, a bónos levelek kiküldése okán ismét tengernyi boríték lepte el az ágyunkat. Mi tagadás, kezdett bosszantani a dolog. Nem a sok levéllel volt igazából bajom, hanem azok postaköltségével. Webprogramozóként azt látni, hogy újfent kiad egy civilszervezet 30-40 ezer forintot olyasmiért, amit a neten ingyen és gyorsabban meg lehet csinálni, hajhullás-közeli állapotot jelentett számomra. Egyszerűen nem tudtam tétlenül nézni ezt az állapotot...

...és már bele is csöppentem. Először csak egy levelező rendszer készült el a PKU.HU-ra. Majd nyárra megvalósult az első online tábori jelentkezési felület is, hogy a tagoknak se levélben kelljen kommunikálniuk. Októbertől már az aktuális hírek, információk is az egyesületi weboldalon jelentek meg. A tagoknak mindez tetszett, sorra jöttek a pozitív visszajelzések, és Erika is, Tamás is bátorítottak minket, azt jelezve, hogy jó, amit csinálunk. Ildikó a táborvezetői munkája mellett Mikulás ünnepséget, és Mikulás gyárat szervezett, pályázatokat kutatott fel, és adott be, és amikor épp nem csinált semmit, akkor is folyamatosan az egyesület lehetőségeiről ötletelt nekem.

2011-ben már volt elektronikus tagnyilvántartás, amit a patikák is láttak, sőt megvalósult az online bónos termékrendelési lehetőség is, melynek keretében azt is minden diétázó tag nyomon követhette, hogy hol tart a bónok felhasználásával.

A pozitív visszajelzések meg csak jöttek és jöttek, amitől Ildikónak és nekem pedig az ötleteink szárnyaltak egyre magasabbra és magasabbra, hogy aztán végül a szárnyalásnak a nagy zuhanás vessen véget.

Hibáztunk. Nem ismertük fel, hogy egy olyan lomha vezetésű egyesületet, mint amilyen a miénk, nem szabad ekkora sebességgel fejleszteni. Nem ismertük fel azt sem, hogy az egyesületünk csak nevében civil szervezet, valójában az egészségügy dolgozói túl nagy szerephez jutnak ebben a szervezetben, és ezek a szerepek egészen más érdekek képviseletét jelentik, mint amire a betegeknek ténylegesen szükségük van. És bár leírni is szégyellem, mert fáj, de nem ismertük fel az emberi gyarlóságot sem. Nem ismertük fel, hogy az eredményességet nem feltétlenül nézi az jó szemmel, aki csak vágyik rá, hogy hasonló eredményeket mondhasson a magáénak.

A pofon mindig akkor fáj a legjobban, amikor attól kapjuk, akit a barátunknak gondolunk. Erre nem lehet felkészülni, és ehhez nem lehet hozzászokni.

Tény: Ildikó adminisztrátori megbízatása a mai nappal véget ért. Kirúgattatták.

Azt, amit ő csinált az egyesületben, úgy gondolom, még sokáig fogjuk emlegetni. A többség - velem együtt - talán úgy fog rá visszagondolni, mint egy innovatív és nagyon sok változást, eredményt magában foglaló korszak meghatározó egyéniségére. És bizonyára megmarad a szűk kisebbség, aki majd mindenféle rágalmak terjesztésével fogja nyugtatni saját lelkiismeretét - ahogyan tette eddig is.

Ildikó, nagyon szépen köszönjük a munkádat! Folytasd elképzeléseid megvalósítását, immáron önállóan, de továbbra is a PKU-sok érdekében!

Hivatalosan még nem lehet tudni, hogy ki lesz Ildikó utódja, hiszen az egyesületet vezető tandem sem Ildikóval, sem pedig velem nem áll szóba, a széleskörű tájékoztatást pedig nem tartják fontos teendőnek. Ennek ellenére a dolgok jelenlegi állása szerint lesz utód. És ez mindenképpen jó hír. Ezúton is szeretnék az utódnak sok sikert kívánni a munkájához: ebben Ildikó is, és én is természetesen minden tőlünk telhető segítséget megadunk. Ugyanakkor óva intjük az utódot az önálló gondolkodástól! Ne akarjon semmit tudni, amit nem osztanak meg vele! Ne akarjon újítani, és ne ötleteljen! Ne vegyen észre olyan dolgokat, amikre nem hívják fel a figyelmét! Tegye, amit megengednek neki, és semmi többet! Ellenkező esetben az ő neve is rövid időn belül felkerül azon tucatnyi másik név mellé, akik az elmúlt bő tíz évben komolyan gondolták, hogy itt létjogosultsága van a kezdeményező szerepnek.