2012. január 30., hétfő

Elnök és elnökség

"Az elnökség 9-13 tagú, elnökből, 2 elnökhelyettesből, titkárból, és további 5-9 tagból áll" - mondja az alapszabály. De kinek mi a feladata? Olvashatunk ugyan arról, hogy az elnökhelyettes az elnök akadályozatása esetén vagy megbízása alapján helyettesíti az elnököt. Továbbá az is megtalálható benne, hogy az elnökségi tagok részt vesznek az egyesület feladatainak meghatározásában...

De ez mind csak "rizsa", vagyis olyan általánosságok, melyekre konkrét munkát építeni, és azt számon kérni nagyon nehéz. Gondoljunk csak bele néhány dologba:

1. Ezek szerint ha az elnök nincs akadályoztatva és nem is bízza meg önmaga helyettesítésével az elnökhelyettest, akkor ez utóbbi vajon semmi konkrét feladattal nem rendelkezik? Akkor minek van, ráadásul mindjárt kettő is?

2. Ha az elnökség úgynevezett "további" tagjai feladatkör szempontjából nem különböznek egymástól, akkor mi az ő személyes felelősségük az elnökségen belül?

3. Ha sem az elnökhelyetteseknek, sem a további tagoknak nincsenek számonkérhető feladataik, akkor ezek szerint minden dolog napi szintű koordinálása és felügyelete az elnökre hárul?

Továbbá elsiklottunk egy "apróság" felett: az alapszabály szerint a napi ügyintézés tevékenysége az egyesületi titkár feladata. Ám egyesületi titkár 2005. óta nem is létezik.

Értelemszerűen egy kellőképpen dinamikus elnökség az alapszabály biztosította laza szerepeket meglehetősen hatékonyan ki tudja használni - azzal a veszéllyel, hogy hatásköri súrlódások keletkezhetnek. Nyilvánvalóan az alapszabály keletkezésének idejében ez teljesen jó volt, hiszen az egyesület vezetőit szoros barátság kötötte egymáshoz, és ennek okán egyfelé húztak. A "krónikák" tanúsága szerint szaladt is a szekér: a megoldandó feladatok sorra kipipálásra kerülhettek.

Ám ugyanezen laza szerepmeghatározás okán egy - bocsánat a kifejezésért - "lusta" (tehát nem kezdeményező) elnökség tökéletes vegetációba is sodorhatja az egyesületet: a kellő feladatkörök meghatározásának hiányában a "további" elnökségi tagok minden irányítást az elnöktől várnak. Ha viszont az elnök - teljesen mindegy, hogy miért -, nem teríti kellő lendülettel a feladatokat, akkor a meglévő kevéske kis dinamizmus is megszűnik. Ebben az esetben két dolog történhet:
-vagy lesz egy ember (akár maga az elnök, akár bárki más), aki egymaga viszi a vállán a teljes egyesületet
-vagy a meglévő rendszert csak a saját tehetetlensége mozgatja tovább, teljesen kontrolálatlanul.

Bármelyik változat is következik be e két utóbbi közül, mindkettőnek van egy fontos velejárója: NINCS KOMMUNIKÁCIÓ - sem egymással, sem kifelé.

Molnár Timi "Felkeltem" című írása kiválóan rávilágít erre a hibajelenségre: jelenleg valóban nincs kommunikáció. Azt tanácsolja: beszélgessünk, eszmecseréljünk. Ám az, hogy nincs kommunikáció, csupán tünet - egy hibásan működő rendszer egyik leglátványosabb tünete. Ezt bizonyítja az is, hogy hiába került megalkotásra a honlapon a kizárólag elnökségi tagok számára elérhető "Elnökségi fórum", a fórum pár hét után - jó néhány megválaszolatlan kérdés mellett - gyakorlatilag teljesen behalt. Ahhoz, hogy a kommunikáció elindulhasson, szükségszerű a szerepeket tisztázni!

Véleményem szerint ennek fontos mérföldköve lehet, ha például az elnökségi tagok "pozícióját" feladatkörrel párosítjuk. Valami ilyesmire gondolok:
  • Elnök: az egyesület jogi értelemben vett egyszemélyi felelőse, a feladatok főkoordinátora.
  • 1. alelnök: honlapért, kommunikációért, tagnyilvántartásért felelős alelnök, szükség esetén az elnök helyettesítője.
  • 2. alelnök: pénzügyekért, az egyesület gazdálkodásáért felelős alelnök.

További elnökségi tagok:
  • a tagsággal való kapcsolattartásért felelős elnökségi tag
  • az egészségügyi ellátórendszerrel való kapcsolattartásért felelős elnökségi tag
  • társszervezetekkel való kapcsolattartásért felelős elnökségi tag
  • az egyesületi rendezvényeket koordináló elnökségi tag
  • a nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tag
  • pályázatokért felelős elnökségi tag
  • támogatókkal való kapcsolattartásért felelős elnökségi tag
  • az alapítványért felelős elnökségi tag
  • 1%-os kampányért felelős elnökségi tag
  • stb.

Természetesen nem azért fontos a cím, mert jól mutat az önéletrajzban. Ha minden elnökségi tagnak van címe, akkor például egy elnökségi ülésen megjelenni majd nem annyit fog jelenteni, hogy passzívan üldögélve meghallgatjuk az elnöki beszámolót, esetleg néhányat még szavazgatunk is, hanem minden felelősnek kötelessége lesz beszámolni az előző hónapokban végzett munkájáról és eredményeiről. Értelemszerűen ezek a feladatok sem egyszemélyes feladatok: minden elnökségi tag összegyűjthet maga köré egy kisebb csapatot, akikkel együtt tud dolgozni. Erre a weblapunk is gond nélkül biztosíthat felületet, például olyan formában, hogy minden felelős elnökségi tag ott megjelenítheti az éppen aktuális válaszát a "Miben tudok segíteni?" kérdésre. Akár a fent vázolt feladatok mindegyikére létrehozható egy-egy fórum, ahol az adott téma iránt érdeklődők megvitathatják elképzeléseiket.

A fenti címeket nem feltétlenül az alapszabályban kell deklarálni, hiszen e címek az aktuális feladatokhoz igazodva meglehetősen gyorsan változhatnak. Ám egy alaposan végiggondolt Szervezeti és Működési Szabályzatnak már része lehet, hiszen az SzMSz módosítása lényegesen egyszerűbb kérdésként is definiálható, mint az alapszabályi módosítás.

2012. január 25., szerda

Újítani szeretnék!


Tegnap arról írtam, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia a saját szerepét illetve feladatát az egyesületen belül, melyhez ugyan az egyesület vezetése adhat tanácsokat és ötleteket, de direkt irányításra nem érdemes várni. Helyette inkább indulj ki a személyes készségeidből és érdeklődési körödből, illetve használd a kreativitásod. Továbbá keress olyan embereket, akik szintén hasonló érdeklődéssel bírnak.

Szabadjon e tekintetben most saját példámmal előhozakodni. Számomra jelenleg az egyesületen belüli prioritást az Alapszabály megújítása illetve a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotása jelenti. Gyakorlatilag folyamatosan azon jár az agyam, hogy mi az a sok minden, amit ezen új dokumentumokba bele kell foglalni ahhoz, hogy a mostaninál lényegesen hatékonyabban működhessen az egyesület.

Azt, hogy mi is a baj a mostani Alapszabállyal, az Ébresztő című írásomban konkrét példákkal alátámasztva már összegyűjtöttem. Az ott vázolt problémák külön-külön is indokolják, hogy a munkának nekigyűrkőzzünk.

E jelentős feladat megoldásához nagyon szívesen látom mindenkinek a segítségét, aki úgy érzi, hogy a sok aktuális teendő közül éppen ebben szeretne részt venni. Az előkészítő munkálatok részeként az alábbiakat tartom első lépésként fontosnak:

1. Az egyesületi törvény (1989. évi II. törvény) alapos áttekintése.
2. A saját alapszabályunk alapos ismerete, módosítandó részeinek feltárása.
3. Néhány más egyesület alapszabályának és SzMSz-ének összegyűjtése, az ötletadóként használható változatok példaértékű részleteinek kiemelése.


A téma folytatásaként a leendő alapszabályunkkal kapcsolatos elképzeléseimről a következő bejegyzésekben szeretnék írni.

2012. január 24., kedd

Miben tudok segíteni?

Szerencsére jó sokszor hallottam az elmúlt napokban ezt a kérdést: "Miben tudok segíteni?"

Ám amikor válaszolni szeretnék, mindig rádöbbenek, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. De miért is?

Nagyon könnyű volna azt mondani, hogy ma délután gyertek borítékolni, holnap segítsetek elkészíteni az új megrendelőlapot az idei bónos termékrendeléshez, a hétvégén meg aki csak tud, jöjjön pakolni az éppen aktuális rendezvényünkre. De a dolog nem így működik!

Az egyesület új lehetőségeinek feltárása sokkal inkább igényel gondolkodást, kreativitást és önállóságot. Ez azt jelenti, hogy a "Miben tudok segíteni?" kérdésekre nem rövid felszólító mondatok jelentik a válaszokat. Hiszen a dolog úgy kezdődik, hogy ki kell találnunk, mik is a feladataink. Itt nincs egy főnök, mint a munkahelyen, aki majd jól megmondja, mit kell csinálni. A munka tehát valóban az ötleteléssel kezdődik. Ennek kapcsán érdemes például belenézni Papszt Miki ötletlistájába:

http://www.pku.hu/?p=altalanos_forum#s77

Ezek mind nagyon-nagyon fontos célok! De ha ezeket tűzzük ki megvalósítandó feladatként, akkor mit kellene válaszolni a címben szereplő kérdésre?

"Menj, és védd a rosszul diétázó gyerekek érdekeit!"
"Készíts oktatási anyagot a PKU-ról!"
"Erősítsd a külföldi kapcsolatainkat!"
"Toborozzál tagokat!"

Persze, hogy ezek értelmetlen válaszok!

Ha valaki segíteni akar, akkor első lépésként valóban az ötletelésben kell részt vennie. Ez azt jelenti, hogy követnie kell az egyesület környékén megjelenő fórumokat és blogokat. Több téma fut ezeken párhuzamosan most is! Ha valamelyik téma szívedhez közel áll, akkor cuppanj rá! Írd be a fórumba, hogy Te például szívesen részt vennél egy 1%-os kampányplakát vagy kampányfilm elkészítésében! Keress olyan embereket, akiket szintén a munkának ez a része hoz lázba! Tervezzétek meg a munkát! Ha kész egy jónak vélt terv, akkor egyeztess az elnökséggel és kezdd el véghezvinni, amit elterveztél!

HOPPÁ!!! Hoppá, hoppá, hoppá!

Ez egy fontos mondatrész volt, ne ugorjunk át rajta ilyen gyorsan: "EGYEZTESS AZ ELNÖKSÉGGEL!"

Hadd boncolgassam ezt a kérdést egy kicsit! Azt írtam fentebb, hogy az egyesületen belül nincs egy főnök, mint a munkahelyen, aki majd jól megmondja, mit kell csinálni. Ám ez nem jelenti azt, hogy mindenki azt csinál, amit akar!

Akkor hát mi a szerepe az elnökségnek?

Az elnökség feladata az egyesület vezetése. Ám vezetési modellből három féle létezik:

A) Autokratikus, amikor a vezetés egyeztetés nélkül hoz döntéseket, és azokat végrehajtandó utasítások formájában kommunikálja.

B) Demokratikus, amikor a döntések meggyőzésen alapuló konstruktív viták eredményeként, konszenzus alapján születnek.

C) Megengedő, amikor a vezetés teret enged a munkatársak önálló kezdeményezéseinek: ezeket jóváhagyja (vagy elveti), de utasításokkal nem szól bele a munkafolyamatokba, legfeljebb tanácsokat ad.

Véleményem szerint a hatékony egyesületi munka leginkább a megengedő vezetési stílust feltételezi. Ez alapján viszont valóban ne várd, hogy az egyesületből bárki is megmondja, hogy mi a te dolgod! Légy kezdeményező!

Tény: ahhoz, hogy kezdeményezni tudj, sok mindennel tisztában kell lenned. Mivel az egyesület ügyei korábban nem voltak kellőképpen átláthatóak - és még most is csak az ehhez tartó folyamat elején állunk -, eddig nem nagyon volt tere a sikeres önálló kezdeményezéseknek. Most viszont azon dolgozunk, hogy ez másként legyen!

Tehát ha itt és most mégis válaszolnom kell arra a kérdésedre, hogy "Miben tudok segíteni?", akkor bocsánatodat kérve csak azt tudom mondani:

Olvass! Tájékozódj! Kérdezz! Keresd a társaságot! Beszélgess! Agyalj! És semmiképpen se várd, hogy majd jön valaki, aki megmondja a tutit! Légy kreatív! Ha kitalálsz valamit, egyeztesd, és csináld meg!

Igazad van: ez valóban sokkal nehezebb feladat, mint végrehajtani néhány utasítást.

2012. január 21., szombat

Köszönöm!


Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki az "Ébresztő" kapcsán megkeresett akár mailben, telefonon, facebookon, msn-en, vagy épp személyesen. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az építő gondolatait, illetve az aggódó féltését.

Sokan, nagyon sok féle ötletet mondtatok, vagy éppen egyéb aktuális egyesületi problémára hívtátok fel a figyelmet. Mint ahogyan az utóbbi napokban a PKU.HU Általános fórumán, úgy egyéb csatornákon is hasonlóan pörgősen zajlanak az események.

Természetesen ezeket az új gondolatokat, új ötleteket, történéseket is szeretném mindenkivel ugyanúgy megosztani, mint ahogyan ezt az "Ébresztő"-ben elkezdtem.

Bár még csupán alig egy hete, hogy gondolataim mindenki számára olvashatóak, azt kell mondjam, egy ponton máris beigazolódott, hogy nem igaz az, amit az "Ébresztő"-ben írtam: nem igaz ugyanis, hogy az egyesület tagsága nem aktivizálható és nem tettrekész! És hogy ez nem igaz, ennek én nagyon-nagyon örülök! :)  Köszönöm mindenkinek, aki elkezdett velünk ötletelni, sőt dolgozni!

Igazából el is gondolkodtatott, hogy vajon miért robbantott ekkora aktivitást az elmúlt hét. Hiszen az ötletek, az elképzelések nyilván eddig is ott szunnyadtak mindannyiunk szürkeállományában. Miért pont most kezdenek tömegével előkerülni?

Bizonyára nem tudok erre korrekt választ adni, legfeljebb találgathatok. Ám az ok keresése közben mindenképp észre kell venni, hogy a most hirtelenjében beszélgetésbe kezdettek túlnyomó része még az új, picinyke PKU-sok szüleiből gyűltek össze. Nyilván ők azok, akik még szükségletként élik meg az egyesület nyújtotta lehetőségeket - természetes is, hogy aki új a PKU-ban, azok keresik leginkább más PKU-s családok társaságát, mint ahogyan az is, hogy éppen ők akarnak a leginkább segíteni a későbbiekben megszülető fenilketonuriás babák szüleinek. Ez mindig is így volt. Ám - az én PKU-beli életemben - mégsem volt mindig ekkora ötletdömping és tenni akarás. Mi tehát az újdonság, ami előidézte a mostani robbanást?

Úgy vélem, az újszerűség abban rejlik, hogy most kezdjük el igazán kihasználni a PKU-s kapcsolattartásban az internet kínálta lehetőségeket. Ehhez, szeretném hinni, hogy a PKU.HU is hozzájárul, illetőleg azon szeretnék dolgozni, hogy a jövőben még inkább hozzájárulhasson. Eddig, ugye, az új PKU-sok csak a gondozóközpontokon keresztül tudtak kapcsolatot keresni más diétázó családokkal. Ez értelemszerűen az emberi erőforrások szűkössége okán bizonyos korlátokba ütközött, illetve ütközik. Nyilván azon régebbi PKU-sok, akik még ezen a szűk csatornán "szocializálódtak", esetleg nehezebben veszik fel a ritmust a net pörgősebb történéseivel.


Fentiek összegzéseként két fontosnak vélt gondolatot szeretnék megfogalmazni:

1. Kezdeményezéseinkben nem feltétlenül kell a gondozóközpontok aktív részvételére várnunk. Nagyon sok dolgot mi magunk is el tudunk intézni, sőt el kell tudnunk intézni, hiszen ne feledjük: az egyesületünk civil szerveződés.

2. Miközben óhatatlanul abban gondolkodunk, hogy miben tudunk segíteni a csapatunkba majdan belecsöppenő apróságok szüleinek, nem szabad elfeledkeznünk a már nagyobbak által kihasználható lehetőségekről sem. Nyilván az egyesület kamaszai egészen más előnyöket élvezhetnek a tagságuk okán. Gondolok itt hirtelenjében például arra, hogy más országok PKU egyesületeivel kapcsolatot építve részt vehetnének csereüdülésen, vagy éppen nemzetközi táborokban. A felnőttek körében pedig szintén érdeklődésre tarthat számot a nemzetközi PKU konferenciákon való részvétel lehetősége. Áttanulmányozva a régi PKU Újságok több számát azt láttam, hogy erre már évek óta van lehetőség, ennek ellenére mindössze egyetlen alkalom említését találtam, amikor Magyarországról is részt vett valaki hasonló rendezvényen - mármint a diétázók közül. Persze, ez utóbbi lehetőségek nem az új PKU-sokat kell, hogy cselekvésre sarkallják, hanem sokkal inkább az érintettek körét. Ám a lehetőség biztosítását az egyesület elnöksége részéről rendkívül fontosnak tartom.

2012. január 16., hétfő

Miért?

Szeretettel köszöntöm leendő olvasóimat :)

Ezt a fórumot azért hoztam létre, mert...

Ajajj! Ezt így nem fogom tudni elmagyarázni :(

Közelítsük meg másképp a dolgot! Inkább kérdezek:
  • Te tudod, mi zajlik a Magyarországi PKU Egyesület vezetésében?
  • Mindig időben értesülsz a Téged érintő döntésekről?
  • Ismered a döntések hátterét?
  • Tisztában vagy az egyesület pénzügyi helyzetével?
  • Tudsz róla, milyen lehetőségei vannak (pontosabban lehetnének) egy egyesületi tagnak?
  • Tudsz róla, mennyi lehetőségről maradtunk le az elmúlt években?
  • Szeretnél aktív tagja lenni egy innovatív csapatnak, akik a kínálkozó lehetőségeket bevonzzák az egyesületbe?
  • Szeretnél részesülni ezekből a lehetőségekből?
Szóval ezt a fórumot azért hoztam létre, hogy a fenti kérdések közül idővel minél kevesebbre kelljen "Nem"-mel válaszolnod. Már, ha egyáltalán érdekel a dolog. Persze, ha nem érdekel, köszönöm, hogy eddig is elolvastad. További szép napot kívánok Neked!

* * *

Na, neeeeeeem: a legkevésbé sem gondolom magamról, hogy én vagyok az, aki tudja a tutit. Egyetlen szóval sem állítom, hogy a fenti kérdések mindegyikére meggyőző "Igen" a válaszom. Ám azt tartják nálam sokkal bölcsebb emberek, hogy ha valamilyen témáról elkezdesz írni, akkor abba a témába szükségszerűen jobban bele fogod ásni magad, mintha csak szóban beszélnél a dologról. Ennek az az oka, hogy írásban nem lehet elharapni a mondat végét, illetve elmismásolva vagy csapongva fogalmazni, mert visszaolvasva is értelmesnek, sőt vállalhatónak kell lennie mindannak, ami kijön belőled. A helyzet az, hogy én nagyon szeretnék tisztán látni egyesületi ügyekben, éppen ezért kezdem el róla írni. Márpedig ha írok róla, Te miért ne olvashatnád? Nos hát így született meg ez a blog :)


Apropó: írás. Olvastad a január 13-án megjelent "Ébresztő" című írásomat? Itt találod meg:

http://www.pku.hu/ebreszto/

Azért lehet érdemes ezt elolvasnod - túl azon, hogy Te is érintett vagy! -, mert végső soron ez a blog annak az írásnak a folytatása. Ott nagyon sok témát felvetettem, amikre a blogban hivatkozni fogok, és mesélni fogom a folytatását. Meg persze, minden újdonságról is szó lesz :)

Hááát, rövidesen jelentkezem. Ha érdekelnek a továbbiak, kérlek kövesd a blogom, vagy jelölj ismerősnek facebookon, hogy minél hamarabb eljusson Hozzád is a folytatás :)

Köszönöm szépen :)